Távol a világ zajától az Altyn Arashan völgyben

Az elmúlt két napban egy kisebb túrát tettem a Karakol közeli hegyekben. Egy 15 km-es túraúton mentem végig az Altyn Arashan völgybe. Ez a hely elég népszerű az itt kiránduló külföldi turisták körében, nem hiába: a festői völgy amellett, hogy páratlanul szép, nevezetes a hőforrásairól. A völgyben mindössze néhány vendégház és jurta található, ahol a túrázók meghúzhatják magukat egy vagy több éjszakára. Mondanom sem kell, hogy se vezetékes víz, se áram nem volt a házakban, az elektromosságot este generátorról biztosították. Ezenkívül némelyik házban fűtés sem volt, a völgyben pedig még térerő sem. A helyet sima személyautóval nem lehet megközelíteni, csak terepjáróval vagy teherautóval.

A hostelben indulásom előtt direkt megkérdeztem, hogy van-e fűtés a vendégházakban, mert akkor úgy pakoltam volna meleg holmit, mivel mínusz 7 fokot mondott éjszakára az előrejelzés. (Nem cipeltem magammal az összes cuccom, a táskám ott hagytam a hostelben.) A hostel személyzete azt mondta, nem minden házban van fűtés, kérdezzek rá, mielőtt lefoglalom.

Maga a túraút nem volt túl megerőltető, legfeljebb a végefele volt egy-két meredekebb szakasz. Ahogy haladtam egyre feljebb, úgy hűlt a levegő, és a rám nedvesedett felsőm miatt kezdtem egyre jobban fázni. Bármennyire is lélegzetelállító volt a táj, szerettem volna már ott lenni, és lelki szemeim előtt már láttam magam, ahogy elmerülök az egyik jó meleg forrásban. Betértem az egyik vendégházba, méghozzá abba, ahol láttam, hogy füstöl a kémény. Sehol nem találtam senkit, de a szobák tisztának tűntek és kályhát is láttam. Megjelent a házigazda, aki gondolkodóan vakargatta a fejét, mikor a tudtára adtam, hogy megaludnék ott egy éjszakát. Mint kiderült egy nagyobb csoportot vár estére, ezért teltház lesz. Mondta, hogy kövessem és elvezetett egy másik épületbe, ami az udvarán állt. Ott is voltak szobák. Nem is volt bennük semmi kivetnivaló, csak az, hogy abban az épületben nem volt fűtés. Mondta, hogy hoz nekem hálózsákot, meg takarókat. A szobában a leheletemet is láttam, és valahogy nem kívánkoztam -7 fokban egy fűtetlen szobában aludni, tudván, hogy van más vendégház is, ahol lehet, hogy fűtött helyiségben tölthetném az éjszakát. Megköszöntem a lehetőséget, de mondtam, hogy továbbállok. Ekkor mondta, hogy oké, menjek vele, mutat egy másik szobát. Bevitt a saját szobájába, és arra az ágyra mutatott, ami közvetlenül a kályha mellett volt. Na, ez így mindjárt más! Összesen 1000 somot (kb. 3000 ft) fizettem az ágyárt, amihez kaptam vacsorát, reggelit és használhattam a hőforrást is.

A hőforrások apró, fedett házakban voltak, voltaképpen kis merülőmedencékben kialakítva. Nem is kellett több, lepakoltam és mentem is áztatni magam. A víz közel 50 fokos volt, de annyira át voltam fagyva, hogy semmi más nem esett volna jobban abban a pillanatban. Egy fárasztó túra után, átfagyva, elmerülni a tűzforró vízben, hát isteni volt. Ha pedig már kezdtem volna hőgutát kapni, irány a jéghideg folyó hűtőfürdőnek, majd vissza. Ezzel el is voltam jó 2 óra hosszáig, utána pedig annyira beindult a vérkeringésem, hogy úgy éreztem magam, mint aki két napig aludt.

Este megérkezett a csoport, amit várt a házigazda. Egy amerikai, ausztrál és brit, javarészt középkorúakból álló, nagyjából 20 fős társáságról volt szó, akik egy szervezett túra keretén belül járják be az egykori selyemút útvonalát. Pekingből indultak és Isztambulba tartanak. A vacsorát és a reggelit az ő társasagukban töltöttem el, a hölgyek legnagyobb örömére, akik körében nagyon népszerű voltam... 😊

Másnap nagyon szerettem volna továbbmenni az Ala Kul tóhoz, melyet a leginkább szerettem volna megnézni Kirgizisztánban. Ez egy 3800 m-es magasságban fekvő gleccsertó, amely mindössze 10 km-re van az Altyn Arashan völgytől. Azt találtam ki, hogy reggel felmegyek, megnézem a tavat, majd vissza a völgybe, ahonnan valakivel visszavitetem magam Karakolba. Ez oda-vissza 20 km lenne, pont egy napi járás. Viszont az odavezető 10 km-en közel 1400 m-es szintkülönbséget kéne leküzdeni, és ebben a magasságban már erősen havazik. Egy helyi túravezető szerint kockázatos egyedül nekivágni, sőt nem is ajánlja. A hó miatt az ösvényt sem lehet látni, hóvihar is bármikor előfordulhat, valamint így tél közeledtével már sok a medve és a farkas is (sőt helyi mendemondák szerint még magát a jetit is látták a környező hegyekben...). A nyájakat őrző pásztorok is lejjebb húzódtak már, térerő sincs, tehát teljesen magamra lennék utalva. Annyit tanácsolt, hogy induljak el, de ha már úgy érzem, hogy nem biztonságos, akkor forduljak vissza. Ezt azért vetettem el, mert nem kevesebb mint 4000 som (több mint 15 ezer ft) lett volna a fuvar le a völgyből, amit nem szerettem volna feleslegesen kifizetni, ha esetleg nem látom a tavat. Szóval nem akartam ujjat húzni a természettel így másnap, azaz ma, visszagyalogoltam azon az úton, ahol felmentem a völgybe. De nem bánom, így is káprazatos helyeket láttam, a hőforrás pedig tényleg egyedülálló élmény volt.