HUman On Way

Az előző posztomhoz hasonlóan itt egy újabb Top 10-es lista, ahol kiemeltem azokat a természeti szépségeket, melyek a leginkább elbűvöltek. Nehéz volt kiválasztani, hát még sorrendbe rakni. 10. Llogara-hágó, Albánia  Ha a magyar jogosítványban lennének fokozatok, akkor minden bizonnyal legalább két szintet léptem volna feljebb azzal, hogy megjártam kocsival Albániát. A városi közlekedést inkább meg sem említem, de a Llogara-hágón átvezetni sem volt egyszerű mutatvány. A meredek emelkedők az autót is próbára tették, és igen csak aggódtunk, hogy mi is az út mellett veszteglő, felforrt hűtővizes kocsik utasainak sorsára jutunk. Szerencsére nem így lett, és a Llogara-hágó lélegzetelállító látványa minden vesződségért kárpótolt. A hágó legmagasabb pontja 1027 méter, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik balra nézve a Jón,- jobbra pedig az Adriai-tenger felé. A hágóról lefelé gurulva pedig megérkezünk a páratlan szépségű Albán Riviérára. 09. Cabo da Roca, Portugália A Lisszabont...

7 hét, 5 ország, 1 utazás, de ezernyi élmény. Hazatértem életem eddigi legkalandosabb és legtartalmasabb utazásáról. Most itt az idő kicsit visszatérni a valóságba. Sok mindent tanultam az út alatt, de úgy érzem, hogy a problémamegoldó- és tájékozódó képességemet tökélyre fejlesztettem, a komfort zónámat pedig teljes mértékben magam mögött tudtam hagyni. Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg, akiknek szemszögén keresztül kicsit másképp tudtam látni a világot, és ez segített abban, hogy még inkább nyitottabbá váljak. Most mégis azt érzem, hogy ez az utazás valami új kezdete. Most érzem úgy, hogy bárhova, bármikor el tudnék menni, hogy bárhol megállnám a helyem, és tudom, hogy a világ közel sem olyan veszélyes hely, mint azt sokan gondolják. Hogy mindenhol vannak rendes emberek, akik készek arra, hogy segítsenek, ha arra van szükségem. Ebben a záróposztban szeretnék írni egy kis összegzést külön témákra bontva, kicsit összehasonlítani a helyeket, ahol jártam, és pár gyakorlati ...

Utolsó két teljes napomon Grúziában kicsit kimozdultam Tbilisziből. Elmentem a Kazbegihez, ami Grúzia legmagasabb hegycsúcsa (5033 m). Ehhez pedig olyat tettem, amit már nagyon régen: befizettem egy csoportos túrára. Azért döntöttem így mert a Kazbegi viszonylag messze van Tbiliszitől (kb. 178 km) és marshrutkával egy napon oda-vissza megjárni a távot kicsit körülményes lett volna. Arról nem is beszélve, hogy a marshrutkák csak Stepansminda városáig mennek, ahonnan külön taxit kellett volna fognom fel a Gergeti-templomhoz.  Kicsit aggódtam, hogy a csoport majd fullon lesz oroszokkal, de szerencsére viszonylag kevesen voltunk. Volt egy lengyel és egy ukrán pár, három indiai srác és még egy srác, de vele nem beszéltem, de kinézetre orosznak tűnt és beszélte is az oroszt. Összességében szerintem megérte a 45 lari (kb. 4600 Ft) kifizetését a túra. Nem sokkal jöttem volna ki olcsóbban marshrutkával, így pedig még pluszba több helyen is megálltunk útközben, pl. az Ananuri-erődnél. A K...

Minek után átaludtam a Kutaiszi-Gori utat, így a grúz fővárosban, Tbilisziben kötöttem ki. Bár nem örültem neki, mert Gorit mindeképpen meg akartam nézni (utólag rájöttem, hogy tök felesleges volt), de szerencsére a város mindössze 80 km-re van Tbiliszitől, így egy egynapos kirándulás keretében el tudok oda menni, ahogyan azt a mai napon tettem.  Nos, hát Tbiliszi. Már előzőleg a képekről láttam, hogy a város gyönyörű. Nagyon egyedi a fekvése, főleg a Kura folyó (grúzul Mtkvari) és a partja mentén magasodó sziklafal. Az egész városnak sajátos atmoszférája van, az emberek lazák. Rengeteg a fiatal, akik rendkívül stílusosan és sokszor merészen öltözködnek, érezhető, hogy az évekig elnyomott kreativitás kezd kibontakozni Tbilisziben, az egész város kicsit alteres hangulatú, olyan mint egy hatalmas vintage díszlet. Az is látszik, hogy nagyon szeretnének európainak tűnni, a belvárosban nem is nagyon lehet érezni, hogy voltaképpen Eurázsiában vagyunk. Libegőjük hát persze, hogy nekik ...

Mestia után Kutaiszibe mentem, ami a grúz fővaros mellett az ország második legfontosabb gazdasági és közigazgatási központja. Számomra érthetetlen módon pl. Kutaisziben van a grúz Parlament. A marshrutkán velem utazott egy idősebb koreai pár, valamint két igazán belevaló és jófej, középkorú hölgy Krakkóból. A lengyeleket amúgy is kifejezetten csípem, de Kasha és Maya igazán üdítő társaság volt. Mivel nem foglaltam előre szállást, az ő javaslatukra ugyanabba a hostelbe mentem, amibe ők szálltak meg. Bár maga a szállás nem volt egy nagy eresztés, de 12 lari/éj (kb. 1200 Ft) árért nem vártam Ritz Carlton-szintű ellátást. Viszont abszolút a központban volt. Mivel Kutaiszire bőven elég pár óra (ebből legalább egyet szánjunk a város felett emelkedő Bagrati-katedrális meglátogatására), így másnap ismét a természeti látnivalókat vettem terítékre. Ezekből pedig van bőven Kutaiszi környékén, én idő híján ezekből csak kettőt, az Okatse-, valamint a Martvili-kanyont látogattam meg (utóbbi ne...

Utazásom egy újabb állomashoz érkezett, megjöttem ugyanis a várva-várt Grúziába.  Tudtam, hogy a 18 órás buszozás Isztambulból a grúziai Batumiba merész vállalkozás, és nagyon csábított a 2 órás Isztambul-Batumi repülőút, de a 45 ezer ft-os jegyárat egy kicsit sokallottam. Utólag azt mondom nem kellett volna. A buszút a tervezett 18 óra helyett végül 21 órás lett, és ekkor még csak a török-grúz határon voltunk. Itt ugyanis mindenkinek le kellett szállnia táskástul mindenestül, hogy egyénileg essen át a vám-, és útlevél ellenőrzésen. Mivel korábban a kazah-kirgiz határon is volt kavarodás (akkor a kisbusz nem jött át az utasokkal a határon, hanem onnan taxi vitt minket tovább), így próbáltam a buszvezetőtől valami érdemleges infót kapni, hogy hol szed majd fel minket. A közös nyelv ismerete híján nem mentem sokra. Oké, marad a B terv, igyekszem nem szem elől téveszteni a többi utast. Azonban ez kb. 5 percig sikerült. Olyan tömeg, kavarodás, tumultus és káosz volt mindenütt, hogy ...