Bejegyzések

Párizs címkéjű bejegyzések megjelenítése

Best Of...

Kép
Sajnos egy újabb nagyobb utazás még várat magára (remélhetőleg nem sokáig), addig, hogy ne haljon meg a blog készítettem egy „Best Of” féle posztot, azokból a fővárosokból, ahol eddig jártam. Nehéz volt sorrendet állítani, valamint kiszűrni tíz várost, azok közül, ahol már jártam. Már csak azért is, mert nem voltam még olyan helyen, ami csalódást keltett volna, vagy ami ne lett volna valamiért különleges számomra. Most mégis kiemeltem 10 fantasztikus várost, amelyek nem is az építészeti csodái, sokkal inkább a sajátos hangulatuk miatt lopták be magukat a szívembe. 10. Párizs, Franciaország Talán Párizs az egyetlen tipikus turistás város a listán. Európa, sőt a világ egyik leglátogatottabb úti célja méltán népszerű, azonban a turisták fullasztó jelenléte nagyon sokat ront az összképen. Viszont a városnak annyira egyedi és erőteljes atmoszférája van, amit ez az irdatlan embertömeg sem tudott elnyomni, még főszezonban sem. Egyik leghatározóbb élményem, amikor kora reggel, még jóval 8...