HUman On Way

Minek után átaludtam a Kutaiszi-Gori utat, így a grúz fővárosban, Tbilisziben kötöttem ki. Bár nem örültem neki, mert Gorit mindeképpen meg akartam nézni (utólag rájöttem, hogy tök felesleges volt), de szerencsére a város mindössze 80 km-re van Tbiliszitől, így egy egynapos kirándulás keretében el tudok oda menni, ahogyan azt a mai napon tettem.  Nos, hát Tbiliszi. Már előzőleg a képekről láttam, hogy a város gyönyörű. Nagyon egyedi a fekvése, főleg a Kura folyó (grúzul Mtkvari) és a partja mentén magasodó sziklafal. Az egész városnak sajátos atmoszférája van, az emberek lazák. Rengeteg a fiatal, akik rendkívül stílusosan és sokszor merészen öltözködnek, érezhető, hogy az évekig elnyomott kreativitás kezd kibontakozni Tbilisziben, az egész város kicsit alteres hangulatú, olyan mint egy hatalmas vintage díszlet. Az is látszik, hogy nagyon szeretnének európainak tűnni, a belvárosban nem is nagyon lehet érezni, hogy voltaképpen Eurázsiában vagyunk. Libegőjük hát persze, hogy nekik is v

Mestia után Kutaiszibe mentem, ami a grúz fővaros mellett az ország második legfontosabb gazdasági és közigazgatási központja. Számomra érthetetlen módon pl. Kutaisziben van a grúz Parlament. A marshrutkán velem utazott egy idősebb koreai pár, valamint két igazán belevaló és jófej, középkorú hölgy Krakkóból. A lengyeleket amúgy is kifejezetten csípem, de Kasha és Maya igazán üdítő társaság volt. Mivel nem foglaltam előre szállást, az ő javaslatukra ugyanabba a hostelbe mentem, amibe ők szálltak meg. Bár maga a szállás nem volt egy nagy eresztés, de 12 lari/éj (kb. 1200 Ft) árért nem vártam Ritz Carlton-szintű ellátást. Viszont abszolút a központban volt. Mivel Kutaiszire bőven elég pár óra (ebből legalább egyet szánjunk a város felett emelkedő Bagrati-katedrális meglátogatására), így másnap ismét a természeti látnivalókat vettem terítékre. Ezekből pedig van bőven Kutaiszi környékén, én idő híján ezekből csak kettőt, az Okatse-, valamint a Martvili-kanyont látogattam meg (utóbbi ne

Utazásom egy újabb állomashoz érkezett, megjöttem ugyanis a várva-várt Grúziába.  Tudtam, hogy a 18 órás buszozás Isztambulból a grúziai Batumiba merész vállalkozás, és nagyon csábított a 2 órás Isztambul-Batumi repülőút, de a 45 ezer ft-os jegyárat egy kicsit sokallottam. Utólag azt mondom nem kellett volna. A buszút a tervezett 18 óra helyett végül 21 órás lett, és ekkor még csak a török-grúz határon voltunk. Itt ugyanis mindenkinek le kellett szállnia táskástul mindenestül, hogy egyénileg essen át a vám-, és útlevél ellenőrzésen. Mivel korábban a kazah-kirgiz határon is volt kavarodás (akkor a kisbusz nem jött át az utasokkal a határon, hanem onnan taxi vitt minket tovább), így próbáltam a buszvezetőtől valami érdemleges infót kapni, hogy hol szed majd fel minket. A közös nyelv ismerete híján nem mentem sokra. Oké, marad a B terv, igyekszem nem szem elől téveszteni a többi utast. Azonban ez kb. 5 percig sikerült. Olyan tömeg, kavarodás, tumultus és káosz volt mindenütt, hogy örül

Az új hostel nagyon jó választásnak bizonyult, és sokkal komfortosabb volt, mint az előző. Az utolsó estén kívül végig egyedül voltam a szobában, így nem volt, aki rám nyissa az ablakot szerencsére. Az első kellemetlen tapasztalatok és keserű szájíz után Isztambul engem is meggyőzött. Turisták bár voltak bőven, de nem volt annyira fullasztó a jelenlétük, mint azt legutóbb Párizsban vagy Barcelonában tapasztaltam. Gondolom az elmúlt hónapok eseményei megtették hatásukat. A város meglepően tiszta és rendezett a keleti viszonyok ellenére. Sajnos rengeteg olyan hely és látnivaló maradt, ami az idő szűke miatt nem fért bele az isztambuli látogatásomba. Ami kicsit csalodás volt az a Nagy bazár valamint az Egyiptomi bazár. Túlságosan turistás hely mind a kettő, egyaltalán nem jön vissza az a hangulat, mint pl. a biskeki Osh bazárban.  Nem is nagyon szaporítom a szót, mert nem akarok útikönyvet írni, így inkább beszéljenek a képek. Ui.: e sorok írása közben épp a buszon ülök Batumi fe

Hegyek, völgyek, kanyonok, erdők, sivatagok és tavak után most egy kis időre búcsút intek a természetnek és egy igazi nyüzsgő nagyvárost veszek célba, Isztambult. Az elmúlt utazásaim során a nagyvárosok (főleg a zsúfolt, turistás nagyvárosok) nálam betették a kaput, egyértelmű, hogy sokkal inkább a természetközeli látnivalókat preferálom. Kazahsztán és Kirgizisztán érintetlen vadonjai egy olyan meditatív kedélyállapotot okoztak, amiből nem igazán kívánkoztam kizökenni, azonban sejtettem, hogy a lüktető Isztambul ezt könnyen meg fogja tenni. Sebaj, ez a város is egy “must see” hely, egyszer az életben el kell ide jönni, és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vonzott volna a város. Viszont az első, Isztambulban töltött napom után kiderült, hogy a fentebb leírt félelmeim nem voltak alaptalanok. De kezdjük az elején! Legutóbbi posztom az Ala Archa Nemzeti Park és a nem mindannapi taxis fuvaromról szólt. Másnap volt az utolsó teljes napom Kirgizisztánban. Ezen a napon már nem mozdu