Kirgizisztán, a meglepetések országa

Rég nem jelentkeztem már friss poszttal, így igyekszem bepótolni a lemaradást.

Tegnapelőtt volt az utolsó teljes napom Karakolban és környékén. Ezt kihasználva tettem egy utolsó túrát a Jeti Oguz melletti vízeséshez. A falu kb. 30 km-re van Karakoltól. Marshrutkával lehet menni, ami a vízeséshez vezető túraút kezdőpontjáig visz. Innen egy kényelmes, nem túl megerőltető, 8 km-es útvonalon juthatunk el a vízeséshez. Mondanom sem kell, hogy a táj elbűvölő, bár a szemem már kezd hozzászokni a hegyek állandó látványához. Micsoda probléma! 😊

Tegnap pedig visszabuszoztam, akarom mondani visszamarshrutkáztam Karakolból Bishkekbe. A jó kis 6 órás út után még kimentem a városba sétálni. A hostel mellett van Kirgizisztán egyetlen KFC-je (és egyben az egyetlen nemzetközi gyorsétterme is), gondoltam nincs kedvem főzőcskézni, beugrok kajálni egyet. (Az utcai hamburgeresekkel, kebabosokkal nem merek bepróbálkozni, pedig van belőlük bőven). Az étterem csurig volt! De olyan szinten, hogy az emberek állva ettek, mert nem volt annyi hely, a kasszák előtt tumultus, lökdösődés, zsibongás. Na jó, ki innen! Végül beugrottam egy szupermarketbe és vettem valami gyorsan összedobható kaját (virsli, kenyér, paradicsom).

Előtte még elsétáltam az Ala Too térre, ami kvázi Bishkek főtere. Jártam már itt 1 hete, csak nappal. Akkor leginkább egy szovjet stílusú, ingerszegény tér fogadott, de este igencsak máshogy fest a kép. A tér fölé egy égősort feszítettek ki, ami Kirgizisztán nemzeti zászlajának színeiben ragyog. Nevezhetnénk akár giccsparádénak is, de nekem bejött. Ügyesen feldobták az egyhangú teret, ahol nappal alig lézeng valaki, estére azonban megtelik rohangáló kisgyerekekkel, randizó párokkal és persze a minduntalan szelfiző csajokkal.

Ma pedig a Bishkektől nem messze lévő Ala Archa Nemzeti Parkba látogattam el. Sajnos itt is fel kell kötni a gatyát, ha az ember egyénileg és nem szervezett csoporttal szeretne oda eljutni. A netről annyit sikerült kiderítenem, hogy a bazártól indulnak marshrutkák, amik elvisznek a nemzeti park bejáratáig, de hogy pontosan honnan és melyik, az rejtély. Hát mit volt mit tenni reggel kimentem a bazárhoz, majd csak lesz valahogy. Találomra felszálltam egyre, és megkérdeztem a sofőrt, hogy az Ala Archához megy-e. Angol persze nyista, de a vezető mutogatott az egyik utca felé, a marshrutka számát, pedig a nyálával felírta a műszarfalra. Nem túl guszta, de leleményes. 265! Ezt olvastam ki a nyálból. Elindultam, hát az utca felé, amit mutatott, és meg is találtam az öreg Merci kisbuszt 265-ös számmal az elején. Elégedetten dőltem hátra, hogy potom 25 somért eljutok a nemzeti parkba, míg más több százat fizet a turista irodáknak vagy a taxiknak. Azonban a történet itt még nem ért véget. Naivan azt gondoltam, hogy leszállok a buszról, belépek a nemzeti park kapuján és már elém is tárul a varázslatos hegyek panorámája. Hát nem éppen. A hegyek még igencsak távol voltak. Ránézten a telefonom térképére. Még jó 10 km! Rohadt jó, gondoltam. Most már értem, hogy mért jön ide mindenki szervezetten. Nem volt mit tenni, elindultam a műúton tovább, immár a nemzeti park területén. Gondoltam leintek majd valakit, de csak néhány turista busz húzott el mellettem. Arra gondoltam, hogy oké most legyaloglom ezt a 10 km-t, de valahogy vissza is kell jutnom, ráadasul az igazi túraösvények majd csak a 10 km után kezdődnek. Mindegy, ha már kimásztam ide, akkor is megnézem a hegyeket. Derekasan, alig 2 óra alatt legyalogoltam a távot, a parkolóban viszont nem igen láttam taxikat, amikkel esetleg vissza tudnám vitetni magam legalább a buszmegállóig. Sebaj, egy turista buszra csak fel tudok kéreckedni, legrosszabb esetben visszasétálok. Most viszont irány a hegyek. A megtett 10 km-t még egy jó másféllel fejeltem meg hegynek felfelé, konkrétan 500 métert másztam meg. A látványért megérte. És csodálatos idő volt. Bár több mint 2500 méteres magasságban voltam, mégis el voltam egy szál pólóban. Viszont aggasztott a visszajutás. Eléggé kifáradtam, és nem igen akaródzott újból legyalogolni azt a tízest. Visszatérve a parkolóba a buszoknak már hűlt helyük volt, csak egy darab állt még ott, de az üresen és gazdátlanul. Most mi legyen? Várjak amíg visszajönnek? És ha itt töltik az éjszakát a vendégházban? Vagy nem visznek el? Három óra elmúlt, az utolsó marshrutka pedig 6-kor indul. Ha most nem indulok el, lekésem. Vettem egy nagy levegőt és útnak indultam. Alig tettem meg 2 km-t a távolban feltűnt egy kocsi, aminek volt valami apró, sárga a tetején. Igen, egy taxi! Meg vagyok mentve! Viszont felkészültem, hogy a monopolhelyzetre való tekintettel horribilis árat fog mondani. 1000 somot kért volna, amit sikerült lealkudnom 700-ra. Mint utólag kiderült a taxisok 1000 somért visznek ki a parkba Bishkekből és vissza, plusz 450 somot ki kell fizetni az autóval a parkba való behajtásért. Ez utóbbit legalább megspóroltam, hiszen még bent voltunk a park területén.

Beültem a taxi hátsó ülésére, és örömmel fújtam ki magam, hogy megmenekültem. Ekkor hirtelen egy óriási szárny csapott pofán. Nem tudtam elképzelni mi a franc lehetett az, úgy megijedtem. Hátra pillantottam és a csomagtérben két óriási sas meredt rám. Mi a...? A vezető motyogott valamit, gondolom azt, hogy ne féljek nem bántanak. Jó, oké. Addig nyugodt is voltam, míg az egyik a hátsó ülés támlájára nem repült, konkrétan majdnem a vállamra. Attól féltem, hogy a kapucnimon lévő szőrt mókusnak, vagy valami állatnak nézi és lecsap rá. Mikor a sofőr látta, hogy be lettem fenyítve a sas által, és megszeppenten, nem túl őszinte mosollyal, összehúzva magam, ültem a hátsó ülésen, kérdezte, hogy fotó? Hát gondoltam felőlelem, elég abszurd kép lesz majd, amin egy sas társaságában utazok egy taxiban. De ő erre félreállt, és mondta, hogy szálljak ki. Kivette az egyik sast a csomagtartóból. Áh, most már értem! Igen, így mindjárt jobban mutat a kép. Az egyik madarat a karomra rakta, és úgy kapott le. És ha még nem lett volna elég, az anyós ülés elől elővett egy nyulat is, mutatva, hogy ez lesz a vacsorájuk. Hát felettébb kedves, de mégis mi ez, Noé taxija? Egy újabb élmény életem eddigi legkalandosabb taxiútján, a meglepetések országában.