HUman On Way

Az előző posztomhoz hasonlóan itt egy újabb Top 10-es lista, ahol kiemeltem azokat a természeti szépségeket, melyek a leginkább elbűvöltek. Nehéz volt kiválasztani, hát még sorrendbe rakni. 10. Llogara-hágó, Albánia  Ha a magyar jogosítványban lennének fokozatok, akkor minden bizonnyal legalább két szintet léptem volna feljebb azzal, hogy megjártam kocsival Albániát. A városi közlekedést inkább meg sem említem, de a Llogara-hágón átvezetni sem volt egyszerű mutatvány. A meredek emelkedők az autót is próbára tették, és igen csak aggódtunk, hogy mi is az út mellett veszteglő, felforrt hűtővizes kocsik utasainak sorsára jutunk. Szerencsére nem így lett, és a Llogara-hágó lélegzetelállító látványa minden vesződségért kárpótolt. A hágó legmagasabb pontja 1027 méter, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik balra nézve a Jón,- jobbra pedig az Adriai-tenger felé. A hágóról lefelé gurulva pedig megérkezünk a páratlan szépségű Albán Riviérára. 09. Cabo da Roca, Portugália A Lisszabont...

7 hét, 5 ország, 1 utazás, de ezernyi élmény. Hazatértem életem eddigi legkalandosabb és legtartalmasabb utazásáról. Most itt az idő kicsit visszatérni a valóságba. Sok mindent tanultam az út alatt, de úgy érzem, hogy a problémamegoldó- és tájékozódó képességemet tökélyre fejlesztettem, a komfort zónámat pedig teljes mértékben magam mögött tudtam hagyni. Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg, akiknek szemszögén keresztül kicsit másképp tudtam látni a világot, és ez segített abban, hogy még inkább nyitottabbá váljak. Most mégis azt érzem, hogy ez az utazás valami új kezdete. Most érzem úgy, hogy bárhova, bármikor el tudnék menni, hogy bárhol megállnám a helyem, és tudom, hogy a világ közel sem olyan veszélyes hely, mint azt sokan gondolják. Hogy mindenhol vannak rendes emberek, akik készek arra, hogy segítsenek, ha arra van szükségem. Ebben a záróposztban szeretnék írni egy kis összegzést külön témákra bontva, kicsit összehasonlítani a helyeket, ahol jártam, és pár gyakorlati ...

Az elmúlt hétvégét a Kolsay-tavaknál töltöttem egy szervezett túra keretében, amelyet Askhat intézett, akivel Couchsurfingen vettem fel a kapcsolatot még utazásom előtt. A túrára eljött maga Askhat is, valamint hozta két kolleganőjét. A túra számomra nem volt a legjobb élmény. Mivel én voltam az egyetlen külföldi, így nem sok mindent tudtam hozzászólni a közös beszélgetésekhez, ami láthatóan a többieket nem igazán zavarta. (Askhaton kívül senki nem tudott angolul) A túravezetők idétlenül viselkedtek, üvöltöztek az erdő közepén, rohangáltak, bömböltették a zenét a telefonjukon túra közben, a többiek meg énekeltek. Úgy vettem észre, hogy itt a többség nem a természeti szépsegek miatt jött, hanem, hogy új Facebook profilkép készüljön róluk. Fiatal csajok, kisminkelve és kiöltözve, mintha partizni mennének órákig pózoltak az egyik túravezetőnek, aki hozta a profi gépét is. Nagyjából ezzel ment el a tavaknál töltött idő. Én persze erre nem voltam kíváncsi, fogtam magam és elindultam az erd...

Két napja még a havat tapostam több mint 3000 méteren, ma pedig mezitláb sétáltam a kazah sivatag homokdűnéi között. Ahogy az előző posztom címében említettem, ez az ország valóban ezerarcú. Mindennapra jut valamilyen elképesztő látnivaló vagy élmény, és még hol van a vége... A mai napon az Altyn Emel Nemzeti Parkba sikerült eljutnunk. Tegnapi útitársammal, Stefannal reggel 8-kor találkoztunk a Sayakhat buszállomáson, abban bízva, hogy ismét találunk egy sofőrt, aki közvetlenül elvisz minket úti célunkig. Ezúttal velünk tartott egy francia srác is, César, aki Stefanhoz hasonlóan Couchsurfingen jelentkezett a felhívásomra. Egyébként hozzám hasonlóan mind a ketten egy nagyobb túrán vannak. Stefan Németorszagból indult és Dél-Korea az úti célja, ám kizárólag szárazföldi közlekedési eszközöket vesz igénybe (vonat, busz, stop). César pedig a közép-ázsiai országokat járja be.  A mai fuvarra 38000 tengében állapodtunk meg. Ez ugyan több, mint a tegnapi ár, de abból a szempontból ér...

Az utóbbi két napom Kazahsztán lenyűgöző természeti látnivalóinak felfedezésével telt. Tegnap a közeli Shymbulak-hoz mentem fel, ami egy Almatihoz közeli síközpont. Annyira közeli, hogy a városi 12-es busszal nem egész 25 perc alatt oda is lehet érni a felvonó lenti végállomásához. Összesen három kabinos felvonóval kell menni, ami közel egy óra alatt visz fel a 3200 m-es magasságba, ahonnan már csak egy karnyújtásnyira van az Almatihoz közeli hegyek legmagasabb, 4200 m-es pontja. Alább a képek magukért beszélnek. Egyszerűen csodálatos volt. A mai nap pedig végre sikerült eljutnom a Charyn-kanyonhoz, amiről már kezdtem letenni, annyira lehetetlennek tűnt az odavaló eljutás. Mint ahogy korábban írtam, a szervezett csoportos túrák csak hétvégente indulnak, ami nekem a Kolsay-tavi túra miatt kiesik, hétfőn pedig már indulok tovább Bishkekbe, Kirgizisztánba. Maradt tehát az egyénileg való eljutás. Igen ám, de hogyan? Az autóbérlés jöhet még szóba, de az egymagamnak nagyon drága, szóva...

Almati. 1997-ig volt Kazahsztán fővárosa, de mind a mai napig a legnagyobb és a legnépesebb város az országban. Minden másban Asztana már lepipálta, ami a helyieknek nagyon szúrja a szemét. Almati lakói a mai napig sérelmezik, hogy a kormány elvette tőlük a fővárosi rangot és azt Asztanának adta. A költözésnek több oka is van: egyrészt Asztana sokkal inkább az ország közepén fekszik, ami egy ekkora területű állam esetében nem utolsó szempont (Kazahsztán a világ 9. legnagyobb területű állama). Másrészt mivel Almatit hegyek veszik a körül, a szmog mindig beszorul a város fölé, és a levegő rendkívül szennyezett. A harmadik ok, hogy az országban jelentős orosz lakosság él, és emiatt fontosabb volt az orosz határhoz közelebb helyezni a fővárost, hogy az emiatt odaköltöző kazah lakosság felhigítsa az egy tömbben élő oroszokat, ezzel elejét véve különböző belső konfliktusoknak. Ámbár a kazah-orosz viszony rendkívül erős, sőt mi több: Kazahsztán az egyetlen szovjet utódállam, ahol sokan noszt...

Tegnap délelőtt megérkeztem Almatiba. A vonatút rögtön egy kellemes meglepetéssel indult. Annak ellenére, hogy normál ülőhelyet foglaltam -mivel az jóval olcsóbb volt- mégis hálókabinban utaztam. Így a több mint 12 órás utazás nagy részét átaludtam. Almatiban az állomason várt Evgenija, akivel először a Butakova-vízeséshez mentünk. A hely csodálatos, elképesztő, hogy mekkora hegyek magasodnak Almati körül. A parkolótól a vízesés egy laza 3 km-es gyaloglásra van, viszont hegynek felfelé. Vasárnap lévén viszonylag sokan jöttek ki a városból kirándulni, javarészt fiatalokból álló csoportok és családosok. A túraút mentén rengeteg eldobált műanyag palack volt, amit Evgenija nagy serényen összeszedegetett. Mikor már láttam, hogy mindkét kezében két-két üres flakon van, én is elkezdtem felszedni. Útközben találtunk eldobált nejlon zacskókat is, és abba kezdtük el gyűjteni. Mire visszaértünk a parkolóba fejenként két-két nagy zacskó szeméttel a kezünkben battyogtunk. Megmondom őszintén ne...