Bejegyzések

Közép-Ázsia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Összegzés

Kép
7 hét, 5 ország, 1 utazás, de ezernyi élmény. Hazatértem életem eddigi legkalandosabb és legtartalmasabb utazásáról. Most itt az idő kicsit visszatérni a valóságba. Sok mindent tanultam az út alatt, de úgy érzem, hogy a problémamegoldó- és tájékozódó képességemet tökélyre fejlesztettem, a komfort zónámat pedig teljes mértékben magam mögött tudtam hagyni. Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg, akiknek szemszögén keresztül kicsit másképp tudtam látni a világot, és ez segített abban, hogy még inkább nyitottabbá váljak. Most mégis azt érzem, hogy ez az utazás valami új kezdete. Most érzem úgy, hogy bárhova, bármikor el tudnék menni, hogy bárhol megállnám a helyem, és tudom, hogy a világ közel sem olyan veszélyes hely, mint azt sokan gondolják. Hogy mindenhol vannak rendes emberek, akik készek arra, hogy segítsenek, ha arra van szükségem. Ebben a záróposztban szeretnék írni egy kis összegzést külön témákra bontva, kicsit összehasonlítani a helyeket, ahol jártam, és pár gyakorlati ...

Kirgizisztán, a meglepetések országa

Kép
Rég nem jelentkeztem már friss poszttal, így igyekszem bepótolni a lemaradást. Tegnapelőtt volt az utolsó teljes napom Karakolban és környékén. Ezt kihasználva tettem egy utolsó túrát a Jeti Oguz melletti vízeséshez. A falu kb. 30 km-re van Karakoltól. Marshrutkával lehet menni, ami a vízeséshez vezető túraút kezdőpontjáig visz. Innen egy kényelmes, nem túl megerőltető, 8 km-es útvonalon juthatunk el a vízeséshez. Mondanom sem kell, hogy a táj elbűvölő, bár a szemem már kezd hozzászokni a hegyek állandó látványához. Micsoda probléma! 😊 Tegnap pedig visszabuszoztam, akarom mondani visszamarshrutkáztam Karakolból Bishkekbe. A jó kis 6 órás út után még kimentem a városba sétálni. A hostel mellett van Kirgizisztán egyetlen KFC-je (és egyben az egyetlen nemzetközi gyorsétterme is), gondoltam nincs kedvem főzőcskézni, beugrok kajálni egyet. (Az utcai hamburgeresekkel, kebabosokkal nem merek bepróbálkozni, pedig van belőlük bőven). Az étterem csurig volt! De olyan szinten, hogy az e...

Elvarázsolt kastélyok és törpék a Tündérmese-kanyonban

Kép
Tündérmese-kanyon. Ez a neve annak a helynek, ahol ma tettem egy kiadós kirándulást. Vagyis tettünk, ugyanis a hostelben megismertem egy német srácot, Kim-et, aki velem tartott. Valójában amúgy félig kambodzsai és félig vietnami, de Németországban született és ott is nőtt fel.  A Tündérmese-kanyon (kirgizül Skazka), 100 km-re van Karakoltól. Marshrutkával bő 2 óra az utazás. Az Issyk Kul partján van, ami a világ 10. legnagyobb tava. Először azt hittem, hogy a hely a szépsége miatt szolgált rá erre a felettébb hízelgő névre, de amikor megláttam az érdekesebbnél-érdekesebb sziklaalakzatokat rájöttem a névválasztás valódi okára. Elvarázsolt kastélyt és törpéket megformáló sziklák tárultak a szemem elé. Valóban mesebeli volt. Kim jófej srác, elég sok mindenben egyezik a meglátásunk, és elég hasonló egyinésegek vagyunk. Ő is egyedül utazgat, bár ő egy nagyobb volumenű túrán van. Augusztusban indult Németországból, azóta beutazta a Balkánt, innen pedig Indiába megy tovább. Mint mond...

Az első napok Kirgizisztánban

Kép
10 hihetetlenül tartalmas nap után elköszöntem Kazahsztántól és a tegnapi napon megérkeztem Kirgizisztán fővárosába, Biskekbe. Az út teljesen zökkenőmentes volt. Marshrutkával jöttem, ami tulajdonképpen egy kisbusz. Különlegessége, hogy nincs menetrendje, akkor indul, mikor megtelik utasokkal. Szerencsére az Almati-Biskek útvonal elég forgalmas, így bő negyed óra alatt tele is lett a kis furgon. A jegy mindössze 1300 tenge (kb. 1000 ft) volt a 225 km-es útra. Biskek  nem túl érdekes város és eléggé kaotikus. Ejtettem egy gyors sétát délután az érkezésem után, de nem villanyozott fel túlságosan.  Jövök még ide vissza, mielőtt elrepülök Isztambulba, úgyhogy majd akkor bejárom tüzetesebben. Másnap reggel tovább is jöttem Karakolba, ami tulajdonképpen az országba látogató turisták fő kiindulópontja, hiszen a város a hegyek lábánál fekszik, és több túraútvonal indul ki innen. A 68 ezres Karakol nagyjából 5-6 órányira fekszik Biskektől. Ide is könnyen és olcsón lehet fogni mars...

Havas hegycsúcsok közül a sivatagba

Kép
Két napja még a havat tapostam több mint 3000 méteren, ma pedig mezitláb sétáltam a kazah sivatag homokdűnéi között. Ahogy az előző posztom címében említettem, ez az ország valóban ezerarcú. Mindennapra jut valamilyen elképesztő látnivaló vagy élmény, és még hol van a vége... A mai napon az Altyn Emel Nemzeti Parkba sikerült eljutnunk. Tegnapi útitársammal, Stefannal reggel 8-kor találkoztunk a Sayakhat buszállomáson, abban bízva, hogy ismét találunk egy sofőrt, aki közvetlenül elvisz minket úti célunkig. Ezúttal velünk tartott egy francia srác is, César, aki Stefanhoz hasonlóan Couchsurfingen jelentkezett a felhívásomra. Egyébként hozzám hasonlóan mind a ketten egy nagyobb túrán vannak. Stefan Németorszagból indult és Dél-Korea az úti célja, ám kizárólag szárazföldi közlekedési eszközöket vesz igénybe (vonat, busz, stop). César pedig a közép-ázsiai országokat járja be.  A mai fuvarra 38000 tengében állapodtunk meg. Ez ugyan több, mint a tegnapi ár, de abból a szempontból ér...

Az ezerarcú Kazahsztán

Kép
Az utóbbi két napom Kazahsztán lenyűgöző természeti látnivalóinak felfedezésével telt. Tegnap a közeli Shymbulak-hoz mentem fel, ami egy Almatihoz közeli síközpont. Annyira közeli, hogy a városi 12-es busszal nem egész 25 perc alatt oda is lehet érni a felvonó lenti végállomásához. Összesen három kabinos felvonóval kell menni, ami közel egy óra alatt visz fel a 3200 m-es magasságba, ahonnan már csak egy karnyújtásnyira van az Almatihoz közeli hegyek legmagasabb, 4200 m-es pontja. Alább a képek magukért beszélnek. Egyszerűen csodálatos volt. A mai nap pedig végre sikerült eljutnom a Charyn-kanyonhoz, amiről már kezdtem letenni, annyira lehetetlennek tűnt az odavaló eljutás. Mint ahogy korábban írtam, a szervezett csoportos túrák csak hétvégente indulnak, ami nekem a Kolsay-tavi túra miatt kiesik, hétfőn pedig már indulok tovább Bishkekbe, Kirgizisztánba. Maradt tehát az egyénileg való eljutás. Igen ám, de hogyan? Az autóbérlés jöhet még szóba, de az egymagamnak nagyon drága, szóva...

Egy nap Almatiban

Kép
Almati. 1997-ig volt Kazahsztán fővárosa, de mind a mai napig a legnagyobb és a legnépesebb város az országban. Minden másban Asztana már lepipálta, ami a helyieknek nagyon szúrja a szemét. Almati lakói a mai napig sérelmezik, hogy a kormány elvette tőlük a fővárosi rangot és azt Asztanának adta. A költözésnek több oka is van: egyrészt Asztana sokkal inkább az ország közepén fekszik, ami egy ekkora területű állam esetében nem utolsó szempont (Kazahsztán a világ 9. legnagyobb területű állama). Másrészt mivel Almatit hegyek veszik a körül, a szmog mindig beszorul a város fölé, és a levegő rendkívül szennyezett. A harmadik ok, hogy az országban jelentős orosz lakosság él, és emiatt fontosabb volt az orosz határhoz közelebb helyezni a fővárost, hogy az emiatt odaköltöző kazah lakosság felhigítsa az egy tömbben élő oroszokat, ezzel elejét véve különböző belső konfliktusoknak. Ámbár a kazah-orosz viszony rendkívül erős, sőt mi több: Kazahsztán az egyetlen szovjet utódállam, ahol sokan noszt...