Bes Of... (vol.3)

Közkívánatra készítettem egy újabb top 10-es listát, de ígérem nem lesz több, mert már ez is kicsit erőltetett. A helyi gasztronómia megismerése éppúgy hozzátartozik az utazások izgalmaihoz, azonban sajnos én csak az utóbbi években lettem erre nyitott és érdeklődő. Különösebb ínyencségek, vagy az európai gyomor számára extrém különlegességnek számító kaják nem nagyon vannak a listán (még), de legyen akár az egy egyszerű pizza, vagy a sokak kedvence, a császármorzsa, ami finom az finom, és ha különösen az, akkor itt a helye a listán. Íme, a 10 legjobb kaja, amit külföldön kóstoltam. (Megjegyzés: sajnos igen sok kajáról nem készítettem fotót, így több helyre csak „kiguglizott” képet tudtam beszúrni)

10. Császármorzsa (Villach an der Drau, Ausztria)

Ki ne ismerné ezt az egyszerűen elkészíthető, de isteni édességet, a császármorzsát? Ráadásul, aki hamisítatlan, autentikus ízekre vágyik, annak nem is kell messzire mennie, csupán ide a szomszédba, Ausztriába. Életem első külföldi utazásán, egy 1 hetes karintiai nyelvi táborban fedeztem fel Ausztria csodálatosan szép tájait, és persze tudtam, hogy ha valahol, hát itt meg kell kóstolnom a császármorzsát. Nem is csalódtam, életemben nem ettem ilyen finomat, mint itt, de a titkára nem tudtam rájönni, annak ellenére, hogy tényleg nem nagy ördöngősség elkészíteni.

09. Szoljanka (Tallinn, Észtország)

Nem rajongok különösebben a levesekért, de Tallinnban a hideg északi levegőtől átfagyva és a szél által kifújva jól esett bekanalazni ezt a forró és mennyei levest. Nem mellesleg a szoljanka igazából az orosz konyha egyik klasszikusa, de a balti államokban, vagy épp Lengyelországban is előszeretettel fogyasztják. A sűrű levesben többnyire krumpli, káposzta és hagyma volt, valamint kolbász darabkák. Azt hiszem, ilyenkor kell mondani, hogy vérré vált bennem.

08. Manekin (Varsó, Lengyelország)

Ez a rész egy kicsit csalás, hiszen itt nem egy konkrét ételről, hanem inkább egy helyről van szó. A Manekin egy fantasztikusan jó palacsintázó Varsóban, sőt igazából nem csak ott, hiszen az étterem franchise rendszerben működik, így megtalálható az ország több városában is. Azonban itt nem szimpla kakaós, túrós vagy fahéjas palacsintát kell elképzelni, ahogy azt a jó kis magyar házi koszton szocializálódott  utazó tenné, hanem a palacsinták mindenféle ízű, tartalmú, fajtájú változatát. Bolognais, pestos, rákos, camambert sajtos áfonya lekvárral, és persze vannak édesek is szép számmal. Az adag megfelelő, az ízélmény felejhetetlen és az ár is korrekt. Tudom, tudom nem épp a lengyel konyhavilágra jellemző étkek ezek, de ami jó, az jó.  Aki Varsóban (vagy más lengyel nagyvárosban, pl Lódz-ban) jár, annak bátran ajánlom a Manekin felkeresését. És érdemes még nem túl éhesen érkezni, mert jellemzően az ajtókban szokott állni az asztalokra váró vendégek sora.

07. Trilece (Sarandë, Albánia)

A trilece, vagy ahogy mi magyarosítottuk, trillázs egy a Balkánon, de leginkább Albániában meghonosított, egyszerű, de nagyszerű sütemény. Azért meghonosított, mert eredetileg Dél-Amerikából származik, de valamilyen úton-módon eljutott ide. Fogalmam sincs, hogyan kell elkészíteni, de annyira könnyű és lágy, hogy tökéletes desszertként szolgált a nyári hőségben. Nem gelj, nem telít el, így akár kettesével is lehet enni, ahogy mi is tettük.

06. Pizza Margherita (Nápoly, Olaszország)

Hát igen, a margherita pizza talán az egyik legsnasszabb kaja a listán. Kinek jut eszébe manapság margheritát rendelni, aki nem vega? Hát annak, aki Nápolyban jár, hiszen itt készítették a világ legelső pizzáját, ami történetesen margherita volt. A történet szerint, amikor Savoyai Margherita királyné 1890-ben Nápolyba látogatott a szegény városlakók nem igen tudták őt mivel megvendégelni. Így hát mi az, ami minden dél-olasz háztartásban otthon van? Tésztának való liszt, friss paradicsomszósz, házi mozzarella sajt és bazsalikom. A leleményes nápolyiak összedobták azt, amijük volt és megszületett a Pizza Margherita. További érdekesség, hogy a pizza feltétje az olasz trikolórt szimbolizálja: a piros a paradicsom, a fehér a mozzarella, a zöld pedig a bazsalikom levél. Így hát, aki Nápolyban jár, mindenképp kóstolja meg, nem csak azért mert egyedülállóan finom, hanem már csak illendőségből is. Ráadásul a városban van a világ első pizzériája is, ami a mai napig működik az 1800-as évek vége óta.

Nem saját fotó

05. Paella (Madrid, Spanyolország)

A tapas mellett talán a paella a másik legismertebb spanyol eledel. Ennek a nem éppen túlgondolt egytálételnek rengeteg válfaja létezik, a csirkéstől kezdve, a currys, kicsit keleties változatig, ám tengeri ország lévén szerintem a tengeri herkentyűset érdemes megkóstolni, amiben jó eséllyel van kagyló, tintahal és rák is. Elrontani szerintem nehezen lehet, nagyon finom, tápláló és ráadásul nem túlságosan hizlal.

Nem saját fotó

04. Hachapuri (Mestia, Grúzia)

A grúz konyha különlegességei nem túl világhírűek, de talán a hachapurit elég sokan ismerik, legfeljebb azt nem tudják róla, hogy grúz. Ez a kaja igen népszerű lehet a hátizsákos turisták körében, hiszen rendkívül finom, olcsó és jól lehet vele lakni. Én az oszétiai változatot kóstoltam meg, ami krumplival és sajttal volt töltve. Igen, a kenyértészta krumplival talán sok így első hallásra, de legalább abban biztosak lehetünk, hogy könnyen megtelít, így jó eséllyel egy kései reggelivel ki tudjuk húzni vacsoráig. Ez pedig nem utolsó szempont a napi költségvetést illetően.

Nem saját fotó

03. Monti (Almati, Kazahsztán)

Kahazsztánban ért az eddigi legkülönlegesebb gasztronómiai élmény, hiszen itt tőlem szokatlan módon eléggé kísérletező kedvemben voltam. A hírhedt lóhús és kumisz (erjesztett kancatej) ugyan nem lettek a kedvenceim, de a hússal töltött tésztabatyuk, amit errefelé montinak hívnak, annál inkább. A monti a legtöbb posztszovjet országban népszerű, így megtalálható a grúz, az örmény és persze az orosz verziója is, más-más névvel. Fogalmam sincs milyen hússal volt megtöltve, de úgy voltam vele, amiről nem tudok, az nem fáj, és igyekeztem az nagyszerű ízekre koncentrálni. Egyébként marha-, és bárányhússal töltött változata létezik, legalábbis e kettő a legelterjedtebb.

02. Iskender kebab (Isztambul, Törökország)

Rövid, ámde annál tartalmasabb isztambuli látogatásom során kellően belekóstoltam a helyi gasztronómiába, nagy örömömre, hiszen a török ízvilág mindig is a kedvenceim közé tartozott. Sok, itthon is ismert étel új értelmet nyert számomra, pl. a burek, ami odakint nem éppen egy snassz pékárunak számít, hanem rendesen asztalnál, tányérból és villával eszik. A reggeli pedig a törökök legfontosabb étkezése, és ebből kifolyólag hihetetlenül bőséges. De a legfinomabb és legmaradandóbb ízélmény számomra a kebab. Ez sem az itthoni, streetfood változathoz hasonlít, amit az utcán állva kikérünk, majd a felét szétcsöpögtetve a Blaha Lujza téren megpróbálunk elfogyasztani. Itt bizony egy jókora tányérra (vagy egy kisebb tepsire) szelik vékonyra a húsokat, és leöntik jó nagy adag fűszeres (nem olaszos) paradicsomszósszal, mellé kajmakot is szervíroznak. Köretként lehet rizst vagy friss lepényt is kérni, melyet a hús alá raknak, szerintem utóbbi jobban passzol hozzá.

Nem saját fotó

01.   Csavapcsicsa (Szarajevó, Bosznia-Hercegovina)

Csevap, csavapcsicsa, mics, pljeskavica. Rengeteg név, rengeteg változat. Egy biztos, hogy földrajzilag mindegyiket be tudjuk határolni. Aki bárhol is jár a Balkánon, Horvátországtól Macedóniáig annak vétek kihagyni. Életem eddigi legjobbját Szarajevóban ettem, a Baščaršijában. A sült darált hús mellé friss lepény, vöröshagyma, kajmak és ajvár is dukál, de azzal sem követünk el nagy hibát, ha egy jó adag sopszka salátát is kérünk mellé. Ha pedig jól degeszre tömtük magunkat, egy jó kis bosanska kafával rázhatjuk gatyába a vérnyomásunkat.